Írások

Egy taizé-i zarándok írt az irgalmassággal kapcsolatban az ott megfogalmazódott gondolatairól, tapasztalatairól. Urbán Ákos írását lejjebb olvashatják. Szeretettel ajánljuk figyelmükbe.

 Fila Béla: A II. Vatikáni Zsinat maradandó jelentősége

(A 2012. október 18-án, Szegeden tartott előadás rövidített, szerkesztett változata)

A betlehemeknek s az első karácsonyéjszakát ábrázoló képeknek hagyományos alakja az ökör és a szamár. Ismerősként köszöntjük őket, nemcsak azért, mert megszoktuk, hogy ott vannak a kis Jézus közelében, hanem azért is, mert valóban odaillenek a jászol mellé. Mégsem árt tudnunk, hogy az evangélium karácsonyi beszámolójában kifejezetten nem esik szó róluk.

Több mint húsz éve volt az első alkalom, hogy egy meghívásnak eleget téve Taizébe látogattam. Azóta csaknem minden nyáron visszatértem oda fiatalokkal. Valami megérintett: Isten jelenlétéből, az egyház titkából, a másokért vállalt szolgálat szépségéből. Roger testvér születésének 100., halálának 10. évfordulóján szeretnék most visszatekinteni, s elsősorban a Taizében szerzett tapasztalataim alapján elgondolkodni azon, hogy vajon az alapítása óta eltelt 75 év alatt mivel gazdagította ez az egyedülálló Közösség Európa kereszténységét és a világegyházat.

Úgy tűnik, szükség van rá, hogy így tavasz-tájt, amikor a várva várt meleg és zöld és új megjön, elmajszoljuk a sonka-tojás-torma-kalács mellé az újjászületés-témát is.

A parton ment a Sánta Hölgy. A Sánta Hölgynek zöld sapkája volt, puha

bundacipőben lépkedett, elhaladt a sétány piros padjai előtt, a lebegő víz

mellett ment, beleolvadva a szemközti hegyek kék párájába. Vállát kicsit

előrebiccentette egy-egy lépésnél, bal lábát pedig húzta maga után.

Egy kis olvasnivalót szeretnék ajánlani azoknak akik gondolkodnak a bérmálás szentségének felvételéről, a szülőknek, akik szeretnék ha gyermekük bérmálkozna és mindenkinek, aki a szentségekről szeretne kicsit többet tudni.

Ismét megfonjuk Messiást váró szeretetünk koszorúját, reménységünk örökzöld gallyaiból. Advent van! A sötét éjszakák fekete egére, világító csillagokként,- hétről hétre újabb gyertyát gyújtunk meg, mígnem eljön az igazi Fényesség.  Advent az elmélyedés, várakozás időszaka. Életünk tele van apró reménnyel, várakozással.

A nagyböjti időszak negyven napja mindenek előtt a pusztát juttatja eszünkbe. Jézus

negyven napot töltött ott magányban, Isten népe pedig negyven éven át vándorolt a

pusztában.

Karácsony egy egyszerű esemény megünneplése, mely egykor Betlehemben történt. Urunk megjelenésének ünnepe, Epifánia, ugyanakkor kinyilvánítja számunkra, hogy ez az esemény univerzális, mindenre kiterjedő, sőt kozmikus dimenzióval bír. A csillag által vezetett bölcsek minden népet, minden kultúrát képviselnek.

Itt Böjte Csaba elmélkedését olvashatják a böjtről. A böjt az ember akaratának legjobb nevelője és megszabadít a kényszertől, a szenvedélyektől és a bűnös szokásoktól.

2014-ben és 2015-ben plébániánk az adventi, jótékonysági koncertek bevételével támogatást nyújtott egy kárpátaljai óvodának, mely Boldog Romzsa Tódor nevét viseli. Lássuk, ki is volt ez az ember...

Charles de Foucauld nemesember volt. Büszke vér folyt az ereiben, és megszokta, hogy parancsol másoknak.

Miután beleszeretett Krisztusba, olyan erővel, mint Assisi Szent Ferenc, az evangéliumban kutatta Jézus személyiségét, jellemét, életét.

Egy kis olvasnivaló Urunk megkeresztelkedésének ünnepe kapcsán:

Keresztelő János a Jordán vizébe merítette a keresztelendőket. Az alámerítés jelképes cselekedet, "meghalást" és "feltámadást" fejez ki. Az "újjászületés" nagy belső átváltozását ábrázolja: meghal az "ó-ember" és feltámad egy "új-ember" (Róm. 6:3-8).

Török Csaba írása olvasható itt az Élő Kenyérről, Jézusról és a hozzá fűződő kapcsolatunkról.

Urunk föltámadásának ünnepére való készület, a nagyböjti szent időszak több hangsúlyt kap az egyházban. A megtérés, a bűnbánat, a böjt és a jó cselekedetek mellett az egyik ilyen hangsúly keresztségünk tudatosítása. Már az első keresztények úgy fogták föl a szent negyven napot, mint keresztségükre való felkészülést. Akik még nem voltak megkeresztelve azért, mert e negyven nap jelentette számukra a „célegyenest”, akik pedig már részesültek a keresztség szentségében, azért, hogy újra átéljék, ami velük történt.

A nagyböjtben Krisztussal bemerészkedünk a pusztába. Anselm Grün OSB elmélkedése 

Kedves Szeretteim!

Amint jól tudjátok, közeledik a születésnapom. Megtiszteltetés számomra, hogy minden évben ünnepséget rendeztek, és úgy tűnik, ez idén is így lesz. Nagyon sok ember vásárol sokat, rengeteg a külön erre az alkalomra szóló rádió- és TV-műsor, hirdetések, reklámok, és a világ minden pontján arról beszélnek, hogy születésnapom egyre közeledik. Igazán nagyon jó érzés tudni, hogy legalább egyszer egy évben sok ember gondol rám.

Nemrég egy előadáson felhívták a figyelmem Caravaggio Lévi meghívása című festményére. Mivel Rómába nem tudok eljutni, hogy megnézzem, rákerestem az interneten. A képet is megtaláltam és rábukkantam egy ehhez kapcsolódó prédikációra, amit itt szeretnék megosztani az érdeklődőkkel.

Milyen szerepet játszik keresztény életünkben Mária? Milyen helyet foglal el Isten üdvösségtervében? A szétszakadt keresztények ökumenikus közeledésének évtizedes történetével a hátunk mögött ezeket a kérdéseket szabadabban tudjuk feltenni magunknak – az összes kereszténnyel együtt – anélkül, hogy túl gyorsan visszahúzódnánk tanbeli határvonalaink mögé.

Úgy rejtegetjük a halált, mintha valami szégyellni való és viszolyogtató dolog volna. Szörnyűséget, képtelenséget, felesleges és kínos szenvedést látunk benne, elviselhetetlen botrányt, holott a halál életünk csúcspontja, megkoronázása, ami értelmet és súlyt ad neki.

Miben mutatkozik meg a keresztény hit egyedi jellege? A keresztségben, a hitvallásban vagy egy értékrend vállalásában? Bizonyos gyakorlatok követése, mint a vasárnapi templomlátogatás vagy esetleg a világról és benne az emberi életről alkotott felfogás tesz valakit kereszténnyé? A kérdés egyformán lényegbevágó azok számára, akik meg szeretnék vallani hitüket, és azoknak is, akiknek ellenérzéseik vannak vele. Elképzelhető ugyanis, hogy valaki téves elképzelések miatt utasítja el a hitet. Azok pedig, akik magukat hívőknek vallják, arra döbbenhetnek rá, hogy talán nem tudták megragadni hitük lényegét, másodlagos dolgokra helyezték a hangsúlyt. Ezáltal nem segítettek másokat abban, hogy felfedezzék, lényege szerint mi is a kereszténység. 

A következő oldalakon ezt a döntő kérdést kíséreljük megválaszolni lépésről lépésre.

„Akkor odament hozzá a Zebedeus fiak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Megkérdezte tőle: „Mit akarsz?” „Intézd úgy – felelte – hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felől üljön országodban.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk? – felelték.” Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és balfelől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.” (Mt 20, 20-23).

„Ki tudjátok inni azt a kelyhet,

amelyet majd én kiiszom? -

kérdezte Jézus a barátait.

Ők igennel válaszoltak, de fogalmuk sem volt, hogy miről beszél. Jézus kelyhe a bánat kelyhe, nemcsak a saját bánatáé, hanem az egész emberi faj bánatáé. A kehely tele van fizikai, mentális és lelki gyötrelmekkel. Az éhezés, a kínok, a magány, a számkivetettség, az elhagyatottság és a mérhetetlen gyötrelem kelyhe. Ez egy keserűséggel teli kehely. Ki akarja kiinni? Ez az a kehely, amely Izajás szerint „az Úr haragjának pohara”.

„Honnan való vagy?

Kik a barátaid?

Mi történik az életedben?”

A szemünk találkozik, a kezünk megérinti egymást, és igen, gyakran teljesen váratlanul megjelenik egy mosoly, a kitörő nevetés igaz pillanata. A szomorúság még ott van, de valami megváltozott…

Amikor Jézus fogja a kelyhet a halála előtti estén, az nem a harag kelyhe, hanem az áldásé. Az új és az örök szövetség kelyhe, mely egyesít minket az Istennel és másokkal a szeretet közösségében.

A kelyhet, amelyet tartunk és felemelünk, ki kell innunk.

Ferenc pápának már első gesztusai, szavai arról árulkodtak, hogy az Egyház újra utat szeretne találni a szegények felé. Magyarország apostoli nunciusa, Karl-Josef Rauber, az ezredfordulón a magyar egyház figyelmét is felhívta erre az irányváltásra, melyet előadásában történetileg és teológiailag is kiválóan megalapozott. A cikk honlapunkon jelenik meg először a világhálón.

A roráté-mise elnevezése egy latin miseének kezdő sorából származik, amely így szól: „Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!” – „Harmatozzatok egek, felülről, és a felhők hullassanak igazságot! Nyíljék meg a föld, teremjen szabadulást, és igazság sarjadjon vele.” (Izajás 45,8) Ezekkel a szavakkal kezdődött a II. Vatikáni Zsinat előtt a középkortól kezdve az adventi Mária-mise. A Zsinat nem építette le az adventi roráté-miséket. A magyar Misekönyvben, de más nemzetek misekönyveiben is, változatlanul ott van a roráté-mise szövege.

Ferenc pápa szerint akár úgy is közelíthetünk a szentgyónáshoz, mintha meginnánk egy kávét az Úrral. A pápa február 27-i homíliájából emelünk ki segítő szempontokat az Aleteia katolikus portál nyomán, és tanácsokat adunk közre azok számára, akik régóta nem tudták rászánni magukat a gyónásra.

Mit is jelent az advent? "Várakozás" - vágják rá sokan, de nem biztos, hogy tudják, mire, kire, mi okból, s mi célból. A manapság egyre divatosabbá, csillogóbbá váló készületi időszak lényegével bizony az átlagemberek többsége, de még a keresztények egy része sincs tisztában. Az advent ugyanis végső soron nem más, mint új kezdet, a megújulás és megnyílás lehetősége, melynek fontos eszköze, de csupán eszköze a várakozás. De mit is jelent ez az új kezdet?

„ Isten dicsőségének dicsérete Krisztus, az atya igéje a szentlélek által kezdettől fogva kiválasztott embereket, hogy magányba vezesse és bensőséges szeretettel önmagával egyesítse őket”. Ezekkel a szavakkal kezdődik a történelem során számtalan legendával körülvett, szüntelen érdeklődéssel övezett és sokáig áthatolhatatlan titokzatosságba burkolózó karthauzi rend szabályzata.