A nagyböjtben Krisztussal bemerészkedünk a pusztába. Anselm Grün OSB elmélkedése
A böjtölés alátámasztja a pusztai tapasztalatot. Sokmindent elvesz tőlünk, amivel a tátongó ürességet egyébként betömjük, a feltámadó szenvedélyeket, a szükségleteket kielégítjük. Szembekerülünk saját mezítelenségünkkel. Megérezzük, hogy nem vagyunk elegek önmagunknak, hogy van bennünk egy rés, amelyen át a semmi mered ránk. Ettől a semmitől akarjuk óvni magunkat, amikor a rést evéssel, ivással betömjük. Amikor a nagyböjtben ezt a rést tudatosan nyitva hagyjuk, szakadékunk mélyéből mindenféle fenyegető gondolat, elfojtott érzelmek, félelmek kerülnek felszínre. Szembekerülünk legbelsőbb igazságunkkal, hogy Isten teremtményei vagyunk, akiket Isten tart létben, aki nélkül elmerülnénk a semmiben. Aki szembe mer nézni ezzel az igazsággal, belsőleg felszabadul, legyőzi a félelmet és örülhet létének, amelyet Isten napról napra ajándékoz neki. (Anselm Grün OSB)