Ismét megfonjuk Messiást váró szeretetünk koszorúját, reménységünk örökzöld gallyaiból. Advent van! A sötét éjszakák fekete egére, világító csillagokként,- hétről hétre újabb gyertyát gyújtunk meg, mígnem eljön az igazi Fényesség. Advent az elmélyedés, várakozás időszaka. Életünk tele van apró reménnyel, várakozással.
Előfordulnak olyan idő-szakok, amikor a sok kis apró remény egyetlen egésszé áll össze, egyetlen nagy várakozássá alakul. A keresztény ember számára ilyen az advent, a karácsony előtti izgatott készület. Mindenre várni, készülni kell, mert anélkül bizony még a legszebb öröm is nagyon könnyen tönkremehet. Adventhez szorosan hozzátartozik a külsőségekkel kísért lelki készület adventi koszorú, naptár, dekoráció. De a külsőségeknek belső tartalommal is kell bírniuk.
A rorátés hajnalok homályában ott lüktet az évezredes várakozás, bizalom, de ott feszül a mi várakozásunk is. Tudjuk, mert megígérte: Újra eljön az Isten Fia. Akik képesek meghallani az evangélium üzenetét, megízlelhetik Isten közelségének titkát. „Virrasszatok és imádkozzatok!”- Ezért éberen kell várni, kitárva szívünk ajtaját folyton készen a befogadásra. Amit eddig elmulasztottunk, most a várakozás idején pótolhatjuk, - lemondásainkkal, imádságunkkal, jócselekedeteinkkel, bűnbánatunkkal, felebarát iránti szeretetünkkel.
„Itt az óra, hogy fölébredjünk álmunkból. Hiszen üdvösségünk közelebb van... múlóban az éjszaka, a nappal közel.
Vessük el hát a sötétség tetteit, s öltsük magunkra a világosság fegyvereit” (Róm 13,11-13)
Az Úr közel van, engedjük, hogy az idei adventben is megérintsen bennünket!
hvgy