1945. március 9.
Köszönöm Neked, Uram, köszönöm. Légy velem jóakaratú küzdelmemben, abban, hogy utamat Feléd vegyem és. a Te közeledbe érjek. Érzem, drága Atyám, hogy szellemileg készen vagyok, és a Te segítségeddel sokat ért el ez az ember, akiben lakozom, de jellemben és egzisztenciában végtelenül gyarló maradtam. Ezt nekem tudomásul kellett vennem, mert gyermekkorom óta figyelem, hogy milyen az az út, amit a tökéletesség felé már megtettem és mit kell még megtennem. Számon tartom azt, amit életem eredményének tartottam és tartok. Nem a másik ember fölött való kiválóság ez, hanem a Feléd való közeledés és a Hozzád való viszony tisztázása. Most, életem e nehéz szakaszában, irtózatos szenvedések közepette rákényszerültem egzisztenciám mag-nehézségére: a félelemre. Ezt kell legyőznöm most. Te, aki megmutattad nekem a magot, megadod nekem a sötét Félelem-démon legyőzéséhez való erőt. A Te szented szeretnék lenni, a Te tiszta Fiad és tökéletes gyermeked akarok lenni. Már régen megmutattad nekem, hogy egyetlen fontos van a mi emberi életünkben: hogy Előtted és Neked és Számodra, az örökkévalóságban legyünk valakik. Ez az én kívánságom és egyetlen vágyam most, hogy földi életemben csaknem mindent elvesztettem.
(Hamvas Béla naplójából)