A szüleimtől rengeteg szeretetet és gondoskodást kaptam, de elég bölcsek és érettek voltak ahhoz, hogy odafigyeljenek arra is, nehogy túlzottan elkényeztessenek. Felébresztették bennem a megismerés vágyát, amely soha nem szűnt meg lobogni bennem, és megtapasztaltatták velem az otthon biztonságos melegét és ennek szépségét. Soha nem hallottam, hogy a szüleim veszekedtek volna. Valószínűleg ezért is jövök mindig zavarba a durva, faragatlan, bárdolatlan viselkedés hallatán, amire képtelen vagyok reagálni, igazából mindig szégyenkezem az ilyen emberek miatt. A vulgáris és neveletlen viselkedést egész életemben nagyon nehezen viseltem.
Édesanyám soha nem járt munkába, sokat segített apámnak, de elsősorban a háztartásnak és a nevelésemnek szentelte magát. A nőiességét, abban a kötelezően emancipált világban, semmiféle férfias vonás nem kezdte ki, elképzelhetetlen számomra, hogy nadrágot öltött volna, dohányzott volna, vagy akár csak egy csúnya szót is kiejtett volna a száján.
Édesanyám gyönyörű és nemes asszony volt, jó értelemben vett dáma, ugyanakkor hatalmas empátia és szociális érzékenység szorult belé. Már gyermekként felfigyeltem egy karizmatikus vonására: képes volt teljes szívével hallgatni a másikat, nagy beleérző képességgel rendelkezett, mindenkit tudott lelkesíteni, mindenkit megörvendeztetett, éppen ezért az emberek sokszor a személyes problémáikba is beavatták. Sőt, gyakran állították meg az utcán vagy a villamoson teljesen ismeretlen emberek, akik csak úgy elkezdték neki ecsetelni az élettörténetüket, vagy nagy bánataikat.
(Tomaš Halik cseh szociológus, teológus, katolikus pap önéletrajzi írásából)