Mindannyian zarándokok vagyunk, az igazság keresői. A Krisztusban való hit nem az igazság birtoklását jelenti, hanem azt, hogy beengedjük Krisztust az életünkbe, mert Ő az igazság. Vele együtt szeretnénk haladni a teljes kinyilatkoztatás felé.
Ami a nagy és meglepő újdonság volt és marad is, az nem más mint, hogy Jézus Isten világosságát egy egészen egyszerű életen keresztül adja át. Az isteni élet még inkább emberivé tette Őt. Isten vállalja a földi élet egyszerűségét és azon keresztül szól hozzánk. Így megújítja az emberiségbe vetett bizalmát és nekünk is segít tovább hinni az emberekben. Ezért mi sem veszíthetjük el a reményt, sem a világot, sem az embereket illetően.
Elfogadván az erőszakos halált, anélkül, hogy arra erőszakkal válaszolt volna, Jézus elhozta Isten szeretetét oda, ahol eddig csak gyűlölet volt. A kereszten elutasította a fatalizmust és a passzivitást. Végsőkig szeretett, és az értelmetlen és érthetetlen szenvedés ellenére hitte, hogy Isten nagyobb a gonoszságnál és nem a halálé lesz az utolsó szó. Paradox módon a kereszten való szenvedése végtelen szeretetének a jelévé vált.
Isten feltámasztotta Jézust. Krisztus nem csupán a múlté, itt van számunkra minden nap. Átadja nekünk a Szentlelket, aki által Isten életéből részesülhetünk. A Föltámadott áll hitünk központjában, aki itt van közöttünk és aki minden emberhez személyes szeretettel fordul. Rátekintve, feléled bennünk a rácsodálkozás és jobban megértjük az emberi lét mélységeit.
Amikor az imában az Ő világossága felé tekintünk, akkor az szép lassan sajátunkká válik. Krisztus misztériuma pedig a mi életünk misztériumává lesz. Belső ellentmondásaink, félelmeink talán nem tűnnek el teljesen, de a Szentlélek által Krisztus behatol mindabba, ami aggodalommal tölt el minket, oly módon, hogy közben beragyogja sötétségünket.
Az ima egyszerre vezet minket Isten és a világ felé. Csakúgy mint Mária Magdolna, aki Húsvét reggelén látta a Föltámadt Krisztust, arra vagyunk hívatva, hogy megosszuk ezt a jó hírt másokkal.
Az Egyház hivatása az, hogy Krisztus békéjében egybegyűjtse a világ minden táján élő, különböző népekhez tartozó és különböző nyelvet beszélő nőket, férfiakat és gyerekeket. Az Egyház jel, hogy az, amit az Evangélium mond, igaz. Az Egyház Krisztus Teste, melyet a Szentlélek éltet. Megjeleníti számunkra a „közösségi Krisztust”. Amikor az Egyház meghallgat, gyógyít és kiengesztel, akkor felragyogtatja legfényesebb arcát, amely a szeretet, az együttérzés, a vigasztalás közössége, a Feltámadt Krisztus tisztán áttetsző képe. A nem távolságtartó, a nem védekező, és a szigorúságtól mentes Egyház tudja felragyogtatni a hit alázatos bizalmát az emberi szívek legmélyéig.
(Részlet Alois testvér, taizéi prior Egy új szolidaritás felé című, a 2012-es évre írt leveléből)
