Ne szaporítsuk tehát a szót, amikor imádkozunk, viszont ha a szándékunk kitartó, akkor ne maradjon el a sokszoros kérés. A szószaporító imádság ugyanis abban áll, hogy a szükséges dolgokat bőbeszédűen adjuk elő.
Sokat imádkozni Istenhez pedig annyi, mint szívünk kitartó és szeretetteljes buzgóságával kopogtatni. Hiszen az ilyen imádkozás sokkal inkább sóhajokban nyilvánul meg, mint szavakban; sokkal inkább könnyekben, mint beszédben. És Ő könnyeinket összegyűjti a saját tömlőibe, és sóhajtásaink nem maradnak rejtve (vö. Zsolt 37,10) az előtt, aki Igéje által teremtette meg a mindenséget, és rá sem szorul emberi szavakra.
/Szent Ágoston püspöknek Próbához írt leveléből/
Evagriosz Pontikosz szerint"az ima a gondolatok elhagyása". A kontemplatív imádság nem a gondolatok hiánya, hanem a tőlük való eloldódás. Nem utasítjuk el, nem nyomjuk el, ami tudatunkban van. Egyszerűen elfogadjuk tényét, bármi is legyen ott.Értékítélet nélkül egyszerűen túllépünk rajta, nem az erőfeszítés, hanem az elengedés által.